Elöször is, a korán kelés a többieknek nem sikerült annyira, de még az út elött elmentünk vásárolni. Ugyanis kell polifoam ha kint akarunk maradni ejszakára.
A bolt a piachoz egész közel volt, a városközpontban.. Végül még hálózsákot is vettem. A hálózsák+polifoam együtt volt 13 E, ami nem túl sok, ráadásul a hálózsák jó minöségü, kapucnis, vastag.
Visszatérve a koliba összeszedtük a többieket, s elindultunk a buszpályaudvarra.
Kiderült hogy a nekünk jó busz már régen elment, így egy másikra vettünk jegyet, hogy arról majd valahol leszállunk, s majd folytatjuk az utat valahogy. Beszálláskor találkoztunk még 2 cseh erasmus diaklánnyal, de ök máshova, közelebb mentek. Kb 2 óra út után kiszálltunk a buszból, a csehek társalogtak a jegyszedö bacsival, aki a buszon utazott, mint egy második soför, az magyarazta, merre menjünk. Gyalogoltunk jó sokat a következö faluig, ott a tengerparton ettunk, aztán egy sziklás, úttalan úton mentünk tovább. Tiszta survivor volt.
Meg ettünk egy csomó szölöt, szedret, meg egy fajta kaktusznak a viragat, amit én még sosem láttam, de nagyon finom volt. Aztan megérkeztünk Vouvoulou-ba. Utólag kiderült, hogy több, mint 25 km-t mentünk. Itt lementünk a partra, megvártuk, míg besötétedik, akkor kimentünk egy sziklás részre, ahol nem volt annyira homokos, mint egy kis felsziget nyúlt be, s ott vacsiztunk, majd lefeküdtünk. En beöltóztem, mint az eszkimó, térdzokni, polarpulcsi, a tobbiek nevettek is, de hajnalban, amikor feltámadt a szél belátták, hogy nekem volt igazam, mert nagyon hidegre hült. Izgi dolog volt egy roka, aki ott körözött körülöttünk, s nem akart elmenni, hiaba dobálták kaviccsal a lányok, meg sikongattak, meg villogtatták az elemlámpát... aztán valahogy csak elment, nem bántott senkit, biztos csak kaját keresett. Amugy pont úgy nezett ki, mint vuk, de sokkal nagyobb volt, mint az otthoni rokak. (elfelejtettem rola fotot csinalni, ez bizony nagy kar!!!)
Reggel elsöként ébredtem (mert kezdett a nap sütni, s izzadtam mint a ló), de a többiek is mind felkeltek fél órán belül. Megreggeliztünk, szedelözködtünk, indultunk a müútra, stoppolni. 3 csoportra bomlottunk, mi voltunk az elso 3-an, a többiek addig elbújtak, hogy öket ne lássák, mi meg neki álltunk stoppolni. Hát túl nagy forgalom nem volt, kb 3-5 percenként jött egy autó, s az elsö 4, 5 nem is állt meg, de nem is lett volna benne 3 hely. aztán megállt egy, mondtuk, hogy Sartiba mennénk, de mondta, hogy sorry, ö csak a kovetkezö faluba megy. Aztán kb 5 percre rá megállt mégegy, aki ugyan nem nagyon tudott angolul, de azert valahogy megértettük, hogy ö ugyan nem sartiba megy, hanem ahhoz közeli partra úszni, de szívesen elvisz. Ugyhogy beszálltunk, s elvitt. Közben azért probált kommunikálni, de már azon fennakadt, hogy hogy kerül egybe egy magyar, egy cseh (Ali) meg egy szlovák (Lucy) lány. Aztan az is vicces volt, hogy ö mondta, hogy tud olaszul, meg egy kicsit spanyolul, a cseh lány tud egy kicsit franciaul, a szlovák oroszul, en meg németül. Szóval négy ember 10 nyelv, mert ugye mi harman angolul is tudunk, s mégis nagyon nehézkesen értettük meg egymást valami egyveleg nyelven, de azert csak sikerült. Megbeszeltük, hogy hamár ö is úszni megy, mi is úszunk egyet, aztán folytatjuk az utat, legrosszabb esetben legyalogoljuk a maradék 8 km-t, úgyis lesz idönk, mig a többiek utolérnek. A part ahova mentünk a Narancs-part nevet viseli, s gyönyörü volt. egy kicsit sziklás, de hófehér homokos. S nagyon tiszta. A parton belebotlottam egy magyar csoportba, s muszáj volt leállnom velük egy kicsit. Nagymama korú csoport volt, de nem ódzkodtak a hideg víztöl. Mondtam, hogy örülök a magyar szónak, mert én már régen nem hallottam, az egyetemen. Mondták, hogy ök 72-en vannak sartiban, de ide csak egy kis busszal jöttek egy páran, fakultativan. De rajtuk kivül is még sok magyar van Sartiban.
Aztán úsztunk egy jót, s kifeküdtünk a napra, de nem sokkal késöbb jött egy sms, hogy a többiek 4en, már a Sarti templom elött vannak, mi hol vagyunk. Visszairtunk, hogy addig nem jutottunk el, de úton vagyunk, várjanak. Igy hát szedelödzködtünk, s elindultunk. A part és a müút között volt egy kb 600-es fóldút, ami mentén tele volt méhkaptárral, egy kicsit féltem is emiatt, de nem rohamoztak meg a méhek. Közben jött egy motoros srác szembe, aki magyarul megkérdezte, hogy merre van a part. En elmondtam, aztán kérdeztem, mennyire van Sarti. Mondta, hogy egy embert el tud vinni motoron, de ez nem lett volna jo ötlet, mert mi hárman vagyunk.
Amikor kiértünk az útra, probáltunk stoppolni. az elsö kocsi nem állt meg, de a masodik igen. viszont tele volt. A mi 4 lányunk ült benne. Elöször nem nagyon értettem, s öszinten szólva máig nem nagyon értem, ezt hogy sikerült összehozni, de valahogy úgy történt, hogy a két cseh lányt (Jutka es Darcy) rögtön utánunk felvették, s bevitték Sartiba. A két szlovák lányt (Lenka es Maria) pedig valamivel kesöbb. Az ö soförjük értett angolul is, ezert elmeselték neki, hogy igazaból még másik két stoppos-grupp is van, az egyikröl tudják, hogy a templomnál van, a masikról (rólunk) meg csak azt, hogy valahol út közben. Igy a bácsi felvette elöször a két cseh lányt, aztán visszafordultak megkeresni minket, de sokkal tovább mentek, mint ahol mi voltunk, ezért megint megfordultak, s akkor találkoztunk!
Na, akkor mind a heten be a kocsiba! Kerdeztük, hogy nem probléma-e, rendörök, meg ilyesmi... Mondta, hogy ö itt mindenkit ismer, mert ö a Poligyrosi bank igazgatója (vagy tulajdonosa, vagy vmi ilyen), úgyhogy csak férjünk be. Hátul öten ültek, én elöl, meg az ölemben Lenka.
A bácsi mondta, hogy nem állunk meg Sartinal fürdeni, mert ott sok hinár van, hanem mutat egy masik tengerpartot, de ha nem tetszik visszajövünk. Közben (ez kb egy körül volt) én mondtam, hogy nekem még ma vissza kell mennem thessalonikbe, viszont a többiek maradnának még egy napot. Mondta, hogy nem gond, akkor a többieket otthagyjuk Sartiban, engem meg elvisz Poligyrosba, mert ö ugyis ott lakik, s onnan 8kor megy busz szalonikibe.Ekkor vált csak világossá számomra, hogy a bácsi reggel úgy indult el, hogy csak úszik egyet, aztán megy haza, de találkozva velünk, ugy döntött, hogy egész nap velünk marad. A part neve, ahol voltunk Kriaritsi. Mondta, hogy ö 20 éve ide jár, de csak az elmult 3-4 évben kezdték felfedezni, s föleg a helyiek járnak ide. A müúttól Kb 5 km kanyargós földút visz oda egy hegyen keresztül, s csak egyetlen tábla jelzi, hogy ott tengerpart van, nem pedig valami banyaút visz oda. Mert hogy itt is van egy csomó külszini márványbánya.Ut közben megállt, s vett mindannyiunknak egy fél literes fantát, meg egy-egy croassiantot, mondván, hogy kell az energia az úszáshoz. A tengerpart tényleg nagyon szép volt. S tiszta a viz, s jó meleg is. Hamar eltelt a délutan. Közben azért beszélgettünk a bácsival. Kiderült, hogy 2 fia, s 1 lánya van, nagyjából korunk beliek, neki meg még három éve van a munkájából, aztán biztos leköltozik valamelyik tengerparti részre. Kérdeztük, hogy nem tart-e örültnek minket, de mondta, hogy az életet élni kell, különösen fiatalon, s hogy csak örülne, ha az ö gyerekei is csinálnának ilyen túrákat, de ök kényelmesek, nekik nem jó a szabad ég, hanem szálloda kell...
Aztán mondta, hogy ezen a részen nyáron rengeteg magyar, közel 6000 van, de szlovák es cseh kevesebb, inkabb még román meg orosz. Amikor összepakoltunk, köszöntünk mindent, mire mondta, hogy még nincs vége a napnak, most megyünk enni. A hegyen át elmentünk egy tengerparti tavernába, akinek a tulajdonosa szintén jó barátja volt. Kérdezte, hogy mit akarunk enni, mondtuk, hogy görögöt,. erre mondta, hogy akkor rendel ö, s majd mindenböl osztozkodunk.8-an voltunk vele együtt, úgyhogy mindenböl 2-t rendelt, azt 4 fele osztottuk.Volt polipsaláta, görögsaláta, rántott kalamári, sajttal töltött kalamari (nekem ez volt a legfinomabb), muszaka, szardinia, rantott cukkini, vmi sajtos padlizsánsaláta (na, ez az egy nekem nem nagyon izlett, mert olyan égett ize volt), meg valami spéci sajt paradicsomkarikákkal. Mindehhez sültkrumpli, meg sör. Degeszre ettük magunkat, s nagyon finom volt. A végén mondtuk, hogy szeretnénk kifizetni a számlát, mire ö, hogy ha majd neki nem lesz pénze, akkor mi hivjuk meg, de most ö a vendéglátó. Aztan átkocsikaztunk Sartiba, le a partra, ahol már tényleg neki kezdtünk búcsúzkodni. Ekkor mondta, hogy csak ne olyan sietösen, kb 6 lehetett, még van egy csomo idö a buszig, úgyhogy irány kávézni. Mindenki kapott egy frappét (jeges kávé, ami nagyon finom volt). Kiderült, hogy a tulajdonos -aki szintén a bácsi barátja- felesége magyar, de most nincs itt, viszont a lánya igen, s ö is tud magyarul. Vele is beszélgettem egy pár szót. Mondta, hogy ök május közepétöl október elejéig vannak itt, amúgy télen meg Magyarországon, mert itt olyankor nincs munka. Szoval magyarok mindenhol vannak, csak a szaloniki egyetemen nincsenek!!!! A kávé után már tényleg búcsuztunk. Ja, napközben a lányok többször megkerdezték, hogy tényleg nem baj-e, hogy egyedül kell hazamenni, mert akkor ketten eljönnek velem, de mondtam, hogy maradjanak csak. Azt azért megigértették, hogy ha megérkezem, megcsörgetem öket, ebböl tudják, hogy minden rendben volt. Szoval a bácsival elindultunk kettesben Poligyrosba, útközben csodálatos hegyeket, tengerpartokat, s gyönyörü naplementét látva.
Még beérve a városba megmutatta, hol a bank, s a lakasa meg a bank fölött van, úgyhogy 7kor kel, s 8kor már dolgozik --igy könnyü!
Kérdezte, innék-e még egy kávét vagy egy fagyit, mert még van fél óra a buszig, de mondtam, hogy köszönöm, már tényleg nem, s nagyon köszönöm a többiek nevében is az egész napot, nagyon jól éreztük magunkat, s nagyon szerencsések voltunk.
Mondta, hogy ne köszönjük, övé az öröm, hogy 7 ilyen csinos, fiatal lánnyal tölötte a napot, mert így ö is fiatalabbnak érzi magát.
Aztán otthagyott a buszállomáson, ami amúgy nem is állomás, hanem egy kis kocsma, ami elött van sok pad, s mindenki ott gyülekezik, majd felszálltunk a buszra, s a buszon lehetett megvenni a jegyet. Igazán jó volt a nap. Nemcsak hogy nem kellett visszaindulnom korán délután (mert Sartibol 3kor indul az egyetlen busz Thessalonikibe), de ettunk, ittunk, s még olcsóbban is megúsztam! A távolsági buszról leszállva felszálltam az elsö helyi buszra ami jött, amiröl fogalmam se volt, hova megy, de szerencsére 2 keresztutcányira a kolitol megállt, ugyhogy fél 10re már a szobában voltam. Akkor elmeséltem Simonanak, a szobatársamnak, hogy milyen klassz volt, mondta, hogy jövö hétvégére talán ök is odautaznak. Azt senki se tudja,
Hétfö reggel felkeltem 7kor, s 8ra bent is voltam az Erasmus irodában, de persze nem volt kint semmilyen plakat, söt az irodában se senki. Visszamentem fél 10kor, akkor sem, végül fél 11kor, akkor sem, ám akkor ott voltak, kérdeztem, mire mondták, hogy még nem fejezték be a regisztraciókat, ezért jöjjek vissza talán két nap múlva?! Talán?? Igen! Mert nem tudják, pontosan mikorra lesznek kész. Hát ez jó. Bezzeg otthon tologatnák igy a kurzusokat, tanfolyamokat!!! Nembaj! Kidühöngtem magam, hogy maradhattam volna még én is Kalkidikin, aztán lesétáltam a tegerpartra….
